Így fejleszd a kiejtésed és beszédkészségedet – Shadowing

Már röviden említettük a Shadowing technikát, de most egy kicsit részletesebben is bemutatjuk.

Alapelvünk, hogy minél több alkalmat teremtsünk arra, hogy hangosan megszólaljunk az általunk tanult idegen nyelven, „halljuk magunkat idegen nyelven beszélni”; ténylegesen mozgassuk pl. a szánkat, eddzük, szoktassuk hozzá hangképző szerveinket az új fajta, a magyar nyelvtől eltérő működéshez.

A módszerrel fejlődik kiejtésünk, intonációnk, de egyben javul beszédkészségünk is – folyékonyabban, természetesebben beszélünk a tanult idegen nyelven, magabiztosabbá válunk. Hozzászoktatjuk magunkat a tanult idegen nyelv ritmusához, sebességéhez; megtanuljuk, mikor tartsunk szünetet.

A módszer hallásértésünket is fejleszti, hiszen nagyon oda kell figyelni a szövegre, hogy pontosan tudjuk utánozni.

A módszer

Először is válassz ki egy hanganyagot, pl. podcastot, rádiós műsort, hangoskönyvet vagy egy videót, filmrészletet! Kezdhetsz először rövid, egy-két mondatos anyaggal is, pl. kedvenc filmed, szereplőd egy-egy megszólalásával.

Fontos, hogy ne haladja meg nyelvi szintedet. Hallgasd meg, nézd meg, ha szükséges, keresd ki az ismeretlen szavakat! Lényeges, hogy pontosan értsd, miről van szó.

Hallgasd meg, nézd meg legalább 4-5-ször! Fontos, hogy nagyon figyelmesen kövesd a szöveget, hogy képes legyél pontosan utánozni. Ha nem így történik, és esetleg rosszul utánozod az előadót, az adott szereplőt, helytelen gyakorlatot építhetsz be, erősíthetsz meg.

Ezután a szereplővel együtt, kiejtését, hanglejtését utánozva, vele egyszerre mondd a szöveget! Filmrészlet, videó esetén ne csak a szereplők hangját, hanglejtését utánozd, hanem arckifejezésüket, gesztusaikat is! Szinte válj velük eggyé!

Jó szórakozás lehet ezt a módszert valamelyik nyelvtanuló társaddal kipróbálni – és pl. egy párbeszédet, a szerepeket megosztva utánozni, eljátszani. Ha nincs társad, választhatod azt a megoldást is, hogy csak az egyik szereplő bőrébe bújsz, és csak az ő mondatait utánozod.

Ha már jól megy, le is halkíthatod a filmet, és „átveheted” a szerepet.

Egy-egy szövegen többször is menj végig, így a sajátoddá válik, beépül a helyes kiejtés, hanglejtés. Kulcsfontosságú a rendszeresség is, ha lehet hetente többször gyakorolj!

Ha van rá lehetőséged, vedd fel magad, hallgasd meg, nézd vissza, hogyan sikerült – pl. helyes volt-e a hanglejtésed, szájtartásod? A tapasztalatok alapján ismételd meg a gyakorlatot!

Az interneten számos cikket, videót találunk a Shadowing módszerről. Van olyan oldal is, ahol kifejezetten erre a módszerre építő szókincsfejlesztő videókat találunk – egy részük ingyenes, érdemes kipróbálni. Chad weboldalán (Practice Paradise) arra biztat minket, hogy minden nap iktassunk be egy „GOLDEN TIME”, időszakot, amikor hangosan megszólalunk angolul. Ez ugyanazon az elven alapszik, mint az általunk már többször javasolt „English Time” ötlet.