Ötletek – tippek – Kezdjük az órát tornával

A 90-es évek végén jelent meg nálunk Paul és Gail E. Denison könyve az „Észkapcsoló agytorna”. Dr. Domján László, a könyv kiadója előszavában ezt írja:

Ez a könyvecske … az agykutatás elméleti eredményeinek felhasználásával lehetővé teszi, hogy a diákok olvasási nehézségei megszűnjenek, hogy szívesen tanulja ezután a matematikát vagy bármely más tantárgyat, hogy memóriája … javuljon, egyszóval, hogy minden vonatkozásban hatékonyabban működjön az agya. S mindezt meglepően egyszerű, kevés időt igénylő mozgások segítségével éri el.

Kidolgozói szerint a módszer, az EDU-Kineziológia, egyszerű mozgásokból és gyakorlatokból áll, mindenféle tanulást megkönnyít és segíti a koncentrációt. Az elmúlt évtizedekben számos országban, így hazánkban is több iskolában bevezették, kipróbálták, ugyanakkor megjelentek a módszer alapjait, hatékonyságát cáfoló tanulmányok is. Többen a módszert a pedagógia „városi legendái” közé sorolják, pl. James Williams vagy Dr. Hilary Leevers.

A kérdésben nem tudunk igazságot tenni, nem tudjuk, hogy a módszer beváltja-e ígéreteit. Ugyanakkor, az elmúlt években rendszeresen alkalmaztuk a módszert csoportjainkban, és tapasztalataink pozitívak.

Hogyan alkalmazzuk, és mik a tapasztalataink?

Kétféle gyakorlatsort dolgoztunk ki.

Az egyik tornasort Komjáthyné Czifra Ildikó akkori spanyol-szabadidő szakos tanárjelöltünk útmutatásával alakítottuk ki, aki tanulmányai során mélyebben foglalkozott a témával. A gyakorlatsor az EDU-Kineziológia, az Agykontroll és az alternatív mozgásterápia módszereit ötvözi. (1. sz. melléklet).

A kiválasztás szempontjait Ildikó a következőkben foglalta össze:

A gyakorlatok összeállítását három szemlélet / módszer alapozta meg:

1. Alternatív Mozgásterápia:
Olyan mozgásformák összessége, mely a keleti országokból indult el és az embert holisztikusan nézi. A gyakorlatok az ember egészére hatnak, tehát: test- lélek- szellem együttesére, ami által nemcsak a test, de a közérzet, és a tudat jólétét is célozza meg.

Ide tartoznak a légző gyakorlatok: azon kívül, hogy biztosítják a jobb oxigénellátást, serkentik a vérkeringést, átmozgatják a belső szerveket, ellazítanak és segítenek a koncentrációban (a légzésre való figyelés a legegyszerűbb módja a figyelem összpontosításának).

A helyes testtartás felvétele akár állva, akár ülve, az egyik legalapvetőbb fontosságú tényező munkánál / tanulásnál. A 21. században egyre több embernek van lehetősége tanulni, ezáltal ülőmunkát végezni, mely során, ha nem megfelelő tartást veszünk fel, károsodhatnak az izmok, ízületek. A gyakorlatok során olyan testtartást javaslok, mely egyik ízületet sem készteti kényszeres tartásba, törekszik az egyenlő terhelésre mindkét oldalon, valamint a nyak lazaságára, mely utóbbi a fej vérkeringésére is hatással van.

A DO-IN egy távol keleti teljes testes önmasszázs, ami szabályozza az életenergia áramlását a végző személy testében és tudatában. Fokozza a vérkeringést (ezáltal a test oxigén-ellátottságát). Indukciós masszázs, ami energiaáramot okoz egy kapcsolódó testrészben (pl.: a fül masszírozása az egész testre hatással van: a hagyományos kínai orvoslás szerint a fülön az egész test vetülete megtalálható.).

2. Edukinesztetika – mozgásos tanulás (Dr. Paul E. Dennison és Gail E. Dennison)
Alapja a teljes aggyal tanulás, tehát a két agyfélteke összehangolása, ami által könnyebb, gyorsabb és hatékonyabb a tanulás. Ezek a gyakorlatok is ősi tudományokból merítenek, mint például a jóga, de a modern korra módosították azokat.

Ezek általában a keresztező gyakorlatok, a nyolcas levegőbe rajzolása. A fő szempont itt az volt, hogy könnyen, kis helyen is elvégezhetőek legyenek a gyakorlatok, akár egy osztályteremben is.

3. José Silva féle agykontroll
Alapja, hogy alfa állapotban (alvás és ébrenlét között) a legnagyobb az agy elektromos tevékenysége, a tanuláshoz is ez az ideális állapot (az agysejtek ekkor stimulálódnak leginkább).

Ide tartoznak a ráhangolódó gyakorlatok, szlogenek, melyek rendszeres alkalmazásával az agy egyre rövidebb idő alatt jut el a tanuláshoz ideális állapotba.

Mindezen módszereken belül pedig az adott gyakorlatok kiválasztásának legfőbb szempontjai:

  • a kis helyigény: elvégezhető legyen akár egy osztályteremben is.
  • egyszerűség: minél könnyebben, minél többen el tudják végezni.
  • idő: minél rövidebb legyen a gyakorlatsor, hogy akár egy tanóra elején is kivitelezhető legyen.

(A gyakorlatok forrása:

  • Jacques de Langre 2003. DO-IN 2 A megújulás művészete önmasszázs és légzőgyakorlatok által. JLX Kiadó. Debrecen.
  • José Silva 1992. A Silva- módszer Agykontroll gyerekeknek. Agykontroll Kft. Budapest
  • Dr. Paul E. Dennison – Gail E. Dennison 1998. Észkapcsoló agytorna. Agykontroll Kft. Budapest.
  • Dr. Paul E. Dennison – Gail E. Dennison. Észkerék kapcsoló. Az edukinesztetika alapjai. Agykontroll Kft. Budapest.
  • Selvarajan Yesudian – Haich Erzsébet 2002. Sport és Jóga. LAZI Könyvkiadó. Szeged.)

 

A gyakorlatsort kolléganőnk, Nikolics Noémi tavalyi hetedikes csoportjának igényeihez adaptálta. Ez megtalálható a quizleten is. (2. sz. melléklet)

Mik a tapasztalatok?

Hatévfolyamos gimnázium lévén diákjaink 11-12 éves korukban, előzetes válogatás után kerülnek hozzánk. Azt gondolnánk mindenki nagyon jó képességű, eddigi tanulmányai során kiemelkedő eredményt ért le, így nem lehet problémája a tanulásban. Ez nem mindig van így. Iskolánkban is növekszik a különféle tanulási nehézséggel küzdő tanulók száma. Mivel szeretnénk tanítványainknak segíteni, keressük az újabbnál újabb módszereket, ezért is fogtunk bele a tanulásmódszertani program kidolgozásába.

Az óra eleji torna bevezetése előtt voltak félelmeink, például, hogy fogadják a kiskamaszok, hogy közösen tornásznak. Ez a félelmünk alaptalannak bizonyult.

A tanulásmódszertani foglalkozáson megbeszéltük, mi is ez a módszer, mit mondanak róla kidolgozói, milyen hatása lehet tanulásunkra stb. Elemeztük a gyakorlatsor elemeit is.

A tapasztalatok alapján volt, hogy módosítottunk 1 év után a gyakorlatsoron, sőt olyan is, hogy egy újabb gyakorlattal egészítettük ki – aminek persze nem volt „tudományos alapja”, de a diákoknak tetszett, pl. az egyik 9-es csoport bevezette, hogy a Nyolcas rajzolást, a két kar után teljes testkörzéssel egészíti ki – Number 8whole body.

Azt tapasztaltuk, hogy a torna nagyon jó bevezetést ad az órának, segít abban, hogy felkészüljünk a tanulásra, „rákoncentráljunk”. Tanulóink örülnek annak, hogy pár percig nem kell a padban ülniük, megmozdulhatnak.

Különösen élvezik, hogy nem a tanár, hanem az egyik diák vezeti a tornát – még szókincsük is bővült.

Egy újabb érdekes adalék: Noémi csoportjában októberben az első tanulásmódszertani hét keretében sok fekvő nyolcast kellett rajzolniuk a gyerekeknek. Noémi beszedte névvel, dátummal ellátva ezeket a lapokat. Tavasszal megismételték a rajzolást, és összehasonlították a képeket. Sokaknál jelentős javulás volt látható. Így a gyerekek is megtapasztalhatták, hogy tényleg van értelme a tornának.

1. sz. melléklet

Az órát rövid 3 perces tornával kezdjük. Beépítettük az „Észkapcsoló agytorna” könyvben megtalálható mozgássorokat is, illetve kiegészítettük azokat. A csoportban a tornát mindig egy diák vezeti le, és a következő gyakorlatsorból áll:

1) Breathing (légzés)
Kisterpeszben állunk, közben két karral körzünk előre (kb. 10-szer), majd hátra.

2) Head massage (fejmasszász)
Fentről lefele haladva mindkét kezünkkel egy-egy oldalon végigmasszírozzuk a fejünket.

3) Ear massage (fülmasszász)
Mindkét fülünket fentről, lefele haladva gyűrögetjük.

4) Wrist massage (csuklómasszász)
Egyik kezünkkel a másik kéz csuklóját masszírozzuk, majd fordítva.

5) Shoulder tapping (vállütögetés)
Először a bal kezünkkel (ökölbe szorítva) a jobb vállunkat ütögetjük, majd fordítva.

6) Number 8 – wrists (nyolcas)
A két csuklónkkal párhuzamosan körözve nyolcast rajzolunk.

7) Number 8 – lower arms (nyolcas)
A két alkarunkkal párhuzamosan körözve nyolcast rajzolunk.

8) Number 8 – arms (nyolcas)
A két karunkkal párhuzamosan körözve nyolcast rajzolunk.

9) Crossing movements – knees and shoulders (keresztbe lendítés)
A jobb kezünkkel a bal vállunkat, a bal kezünkkel a jobb térdünket érintjük, majd fordítva.

10) Crossing movements (indiánszökkenés)
Jobb kezünket felemeljük, a bal kezünkkel megérintjük a jobb sarkunkat, majd fordítva.

11) Sit down and left legs up
Leülünk és bal lábunkat a jobb térdünkre helyezzük, két kezünkkel átkulcsoljuk.

12) Fingertips
Összeérintjük két kezünk ujjbegyeit.

Ez a két utóbbi gyakorlat is megtalálható az Észkapcsoló könyvben (31. oldal)

 

2. sz. melléklet

A tornát ebben a csoportban is valamelyik diák vezeti.

1. Good morning. / Jó reggelt! Jó napot!
2. Let’s do the brain gymnastics. / Csináljuk meg az agytornát!
3. Inhale. / Belégzés.
4. Exhale. / Kilégzés.
5. Four times. / Négyszer.
6. Clasp your hands and draw the infinity sign in the air with your wrists. / Kulcsold össze a kezedet és rajzold a levegőbe a végtelen-jelet a csuklóddal!
7. Now change direction. / Válts irányt!
8. Now change the clasp of your hands. / Most cseréld meg a kulcsolást!
9. Now draw the infinity sign with your elbows. / Most rajzold a végtelen-jelet a könyököddel!
10. Now stretch your arms and draw the infinity sign with your whole arms. / Most nyújtsd ki a karodat és rajzold a végtelen-jelet a teljes karoddal!
11. Raise your right arm and your left foot. / Emeld fel a jobb karodat és a bal lábfejedet!
Touch your left ankle with your right hand behind your back. / A bal bokádat érintsd meg a jobb kezeddel a hátad mögött!
Stretch your arm and draw a big circle. / Nyújtsd ki a karodat és rajzolj egy nagy kört!
12. Now change position and do it the other way around. / Most válts testhelyzetet és csináld a másik irányba!
13. Massage your scalp with your fingers. / Masszírozd meg a fejbőrödet az ujjaiddal!
14. Massage your ears. / Masszírozd meg a füleidet!
15. Gently knock on your head. / Finoman kopogtasd meg a fejedet!