Tanulási stílusom

Az elmúlt években számos tanulmány, vizsgálati eredmény cáfolni látszik azt, amit még egyetemi tanulmányaink során biztosnak véltek tanáraink, azaz, hogy mindenki besorolható valamilyen tanulási stílus alapján, és ha ennek megfelelően tanul vagy tanítjuk, sokkal eredményesebb lesz. Sok szerző a „tanulási stílusok” szerinti oktatást a pedagógia „városi legendái” közé sorolja.

Ez nem az a fórum, ahol ezt a kérdést elemezhetnénk, de a bejegyzés végén egy-két cikket belinkeltünk, ha valaki el szeretne merülni a témában.

Hogy most mégis egy tanulási stílusokat felmérő óravázlattal jelentkezünk, annak az az oka, hogy tapasztalataink szerint annak, ha játékosan felmérjük, hogy diákjaink milyen módszerekkel tanulnak eredményesen, ha elbeszélgetnek arról, hogy kinek, milyen módszer vált be, ötleteket kapnak egymástól, eddig még csak pozitív változásokat hozott: új módszerekkel próbálkoztak, tudatosabbá váltak.

Az órán az interneten is megtalálható teszt magyar változatával dolgozunk – egyrészt, ha a nyelvtanulás kezdeti szintjén töltjük ki, magyarul könnyebben megy; másrészt nem szeretnénk, ha nyelvi gátlások miatt egyesek ne osztanák meg véleményüket a többiekkel.

Igyekeztünk úgy összeállítani az órát (ez persze inkább 2 óra), hogy ne a frontális forma domináljon, hanem legyen lehetőség a tanulói együttműködésre is.

Lépések:

1) Mindenki kitölti a tesztet, de nem szedem be. (1. sz. melléklet)

Ha szeretnénk részletesebben tanulmányozni, esetleg elemezni az eredményeket, az első órán töltsék ki a gyerekek, szedjük be, majd a következő órára folytassuk a 2. ponttól.

2) Közös megbeszélés:

Mit mértünk fel ezzel a teszttel? Milyen főbb tanulási stílusok vannak: auditív, vizuális, mozgásos (tapintásos).

Rövid közös összegyűjtése annak, mi jellemezheti az egyes csoportokat tanulás szempontjából az elnevezések alapján.

Feladat:

Pármunka: Minden állítás mellé írjátok be, hogy az melyik stílusra kérdez rá – egy-egy betűvel jelölve!

Közös ellenőrzés.

3) Megbeszélés: Kinek miből volt több, milyen típus leginkább, igaznak érzi ezt a besorolást?

4) Pármunka:

Csoportosítsátok a jellemzőket, hogy melyik stílushoz tartoznak. (2. sz. melléklet)

Közös ellenőrzés.

5) Csoportmunka – vizuálisok, auditívek, mozgásosok egy-egy csoportban (ha 4-nél több gyerek van egy-egy típusban, érdemes több csoportot alkotni).

Feladat:

Egy nagy csomagolópapírra gyűjtsenek ötleteket, hogy nyelvtanulás közben az adott típusnak, milyen ötleteket adhatunk.

6) Közös prezentáció – itt a más típushoz tartozók is adhatnak ötleteket. (3. sz. melléklet)

A mellékletben található ötleteknél sokkal több kreatív ötletük van a gyerekeknek, pl. egyik „mozgásos – tapintásos” tanulónk mondta el, hogy ő legjobban akkor tud szavakat tanulni, ha kedvenc háziállatát, egy nyuszit simogat.

Ha valaki angolul szeretné kitöltetni a tesztet vagy online, megtalálja a következő honlapon:

http://www.whatismylearningstyle.com/visual-learner.html

Mellékletek

1. sz. melléklet

Tanulási stílusom 1
(A.J. Berghuis, www.berghuis.co.nz/abiator/lsi/1sitest1.html, 2000-2006. alapján – in Szénásiné Steiner Rita: Az önálló tanulói szokások kialakítása az idegennyelv-oktatásban, PhD disszertáció, 2007)

(Nagyításhoz katt a képre.)

2. sz. Melléklet

Csoportosítsd a következő jellemzőket!

Írd be az állítás számát a táblázat megfelelő oszlopába!

(Nagyításhoz katt a képre.)

1. Könnyen megjegyzik, amit mások vagy ők mondanak.
2. Szereti, ha képekkel illusztrálják, amiről beszélnek.
3. Jobban megjegyzik a dolgokat, ha közben, pl. eljátszhatják, lerajzolhatják.
4. Jobban megjegyeznek valamit, ha szóban elismétlik, kimondják.
5. Jobban szereti az utasításokat írásban, mint szóban.
6. Szeretik átbeszélni, megbeszélni, amit nem értenek.
7. Szereti, ha a szavak le vannak írva.
8. Szívesen díszíti tanulói környezetét.
9. Szívesen eljátsszák a tanultakat.
10. Jobban megérti az anyagot, ha táblázatok, ábrák kísérik.
11. Könnyen megjegyzik a szóbeli utasítást.
12. Szívesen adnak elő, különösen, ha zene is van.
13. Gyakran ír jegyzeteket – néha fel sem használja őket.
14. Szereti, ha képek, ábrák kísérik az írott anyagot.
15. Szereti a jól tagolt vázlatokat.
16. Nehezen tanul csendben hosszabb időn át.
17. Szeret alkotni, létrehozni valamit.
18. Nehezen marad nyugton ülve, egyhelyben.
19. Szereti, ha az anyagot kivetítik, vagy megkaphatja írásban, miközben beszélnek róla.
20. Munka, figyelés közben szeret valamilyen tárggyal játszani.
21. Könnyen kizökkenti a zaj, de a teljes csend is.
22. Szereti használni a számítógépet tanulás közben.
23. Tanulás közben szeret enni, rágcsálni valamit.
24. Élvezi a csoportmunkát, és az osztály megbeszéléseket.
25. Ha érdeklődik azt kézmozdulattal stb. jelzi.
26. Örömét, lelkesedését szóban fejezi ki.

2. sz. Melléklet – megoldás

Csoportosítsd a következő jellemzőket!

Írd be az állítás számát a táblázat megfelelő oszlopába!

(Nagyításhoz katt a képre.)

1. Könnyen megjegyzik, amit mások vagy ők mondanak. A
2. Szereti, ha képekkel illusztrálják, amiről beszélnek. V
3. Jobban megjegyzik a dolgokat, ha közben, pl. eljátszhatják, lerajzolhatják. M
4. Jobban megjegyeznek valamit, ha szóban elismétlik, kimondják. A
5. Jobban szereti az utasításokat írásban, mint szóban. V
6. Szeretik átbeszélni, megbeszélni, amit nem értenek. A
7. Szereti, ha a szavak le vannak írva. V
8. Szívesen díszíti tanulói környezetét. V
9. Szívesen eljátsszák a tanultakat. M
10. Jobban megérti az anyagot, ha táblázatok, ábrák kísérik. V
11. Könnyen megjegyzik a szóbeli utasítást. A
12. Szívesen adnak elő, különösen, ha zene is van. A
13. Gyakran ír jegyzeteket – néha fel sem használja őket. M
14. Szereti, ha képek, ábrák kísérik az írott anyagot. V
15. Szereti a jól tagolt vázlatokat. V
16. Nehezen tanul csendben hosszabb időn át. M
17. Szeret alkotni, létrehozni valamit. M /V
18. Nehezen marad nyugton ülve, egyhelyben. M
19. Szereti, ha az anyagot kivetítik, vagy megkaphatja írásban, miközben beszélnek róla. V
20. Munka, figyelés közben szeret valamilyen tárggyal játszani. M
21. Könnyen kizökkenti a zaj, de a teljes csend is. A
22. Szereti használni a számítógépet tanulás közben. M
23. Tanulás közben szeret enni, rágcsálni valamit. M
24. Élvezi a csoportmunkát, és az osztály megbeszéléseket. A
25. Ha érdeklődik azt kézmozdulattal stb. jelzi. M
26. Örömét, lelkesedését szóban fejezi ki. A

3. sz. Melléklet

vizuális

– jegyzetelj az órán,
– írd le, amit meg szeretnél jegyezni, akár többször is,
– készíts színes szó-, mondatkártyákat,
– használd a képzelőerődet, képzelj el dolgokat,
– rajzolj ábrákat,
– színes tollakkal jegyzetelj, a lényeget emeld ki színkiemelővel,
– nézz rá arra, akivel beszélsz, ez segít fókuszálni,
– csendben vagy lágy zene hallgatása közben tanulj,
– használd az interneten található képszótárakat, nyelvi játékokat!

NE:

– amikor tanulsz, ne legyen körülötted olyan, ami elvonja a figyelmed – képek, ablak,
– ne ülj ablak, ajtó közelébe!

auditív

– tanulj hangosan,
– mondd fel hangosan,
– fogalmazd át az anyagot hangosan,
– tanulj párban,
– taníts másokat,
– használd a „magnót” (tankönyv hanganyaga / vedd fel, amit meg kell tanulni),
– használd az interneten hallható anyagokat,
– tanulj dalokból!

NE:

– ne hallgass mást, pl. zenét tanulás közben
– ne zajongj (tollal kopogni)!

mozgásos

– segíti a megjegyzést, ha séta közben tanulsz, pl. labelling (szavak szerte-szét kitűzve a szobában, körbe-körbe járva jegyzed meg),
– ha segít, játszadozz közben valamivel, pl. kislabda (De az iskolában semmiképp ne játssz olyannal, ami zavarhatja a többieket!),
– hason vagy háton fekve eredményesebb lehetsz, mint ülve,
– halk zene segíthet,
– gyakran tarts szünetet, de csak rövidet (20-25 perc tanulás, majd 3-5 perc szünet),
– játszd el a feleletet, prezentációt,
– helyesírás megjegyzését segít, ha becsukod a szemed, és a levegőben leírod a szót az ujjaddal, és ki is kell mondani hangosan,
– készítsd társasjátékot, kártyajátékot a gyakorláshoz,
– gyakorolj a számítógépen!

NE:

– ne gondold, hogy tudod, mérd fel, mit tudsz,
– ne ugord át, amit el kell olvasni!

https://www.theguardian.com/education/2017/mar/13/teachers-neuromyth-learning-styles-scientists-neuroscience-education

https://educationendowmentfoundation.org.uk/evidence-summaries/teaching-learning-toolkit/learning-styles

Myth-Busting: Learning Styles